Logo

Projekt logo
Rendezvénynaptár
2017. Augusztus »
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031   

Feliratkozás hírlevélre
E-mail cím:

magyar english
 Akadálymentes verzió Főoldal Nyomtatás Elérhetőségek Térkép  
 

Események 2017-08-20

2017. augusztus 19-20. (szombat-vasárnap)

Kenyér ünnepe a Szennai Skanzenben

 

Nyáron és ősszel az ünnepi pillanatok egy-egy fontosabb munka kezdéséhez, befejezéséhez, valamint az egész évi megélhetést biztosító javak betakarítása fölötti örömökhöz kapcsolódtak. A falu népe nemcsak az aratás kezdetét, hanem a befejezését is megünnepelte. Ehhez az ünnephez kacsolódva várjuk programokkal látogatóinkat augusztus 19-20-án a Szennai Skanzenben.

A hétvégén egész nap több helyszínen a gabona feldolgozásának bizonyos fázisaival ismerkedhetnek az érdeklődők. A vállalkozó kedvű látogatóink ezeket a munkafolyamatokat ki is próbálhatják. Kézbe vehetik a cséphadarót, majd a kicsépelt gabonát a szelelőbe tölthetik, ezután pedig a megtisztított gabonaszemeket megőrölhetik. Vasárnap megsütjük a saját kenyerünket is, amit látogatóink megkóstolhatnak.

Az alkotó kedvűek elkészíthetik saját aratókoszorújukat, amit a hagyomány szerint az utolsó kéve gabonából készítettek.

Helyszín és további információ: Szennai Skanzen- Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 7477 Szenna, Rákóczi Ferenc u. 2., 82/584-013, szennai.skanzen@gmail.com , http://szennai.skanzen.hu

 

 


 


 


 


Helyszín és információ: Együd Árpád Kulturális Központ/AGÓRA, 7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 2., 82/512-228



2017. március 22 - szeptember 03.

„Karó közt a potyka” – kisszerszámos halászati kiállítás

Érdekessége, hogy a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum munkatársainak frissen elkészült, saját terméke a kiállítás. Megtiszteltetés számunkra, hogy ezen vándorkiállítás 1. állomása mi lehetünk, hiszen néprajzi ihletettségű természetrajzával nemcsak a tóparti élet időutazásán, de az egész családnak szóló interaktív játékon is részt vehetünk.


Helyszín és információ: 7400 Kaposvár, Fekete István Látogatóközpont,

Tel.:20/310-26-39,

E-mail: deseda@smmi.hu , ust.norbert@smmi.hu

http://deseda.smmi.hu/

 



2017. május 26- szeptember 15.      

  Bronzkori Hétköznapok Hősei- Kitekintés Somogy megye bronzkorára kiállítás

A debreceni Déri Múzeum régészeti vándorkiállítása

Megtekinthető: 2017. szeptember 15-ig hétfő kivételével naponta 10-16 óráig

Helyszín és információ: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum I. emeleti kiállítás, 7400 Kaposvár, Fő utca 10., 82/314-011,

http://smmi.hu/

 


 


2017. május 25- 2018. január 21.    Aranykori álmok

Válogatás Rippl-Rónai Ödön grafikai gyűjteményéből

Megtekinthető: 2018. január 21-ig hétfő kivételével naponta 10-16 óráig
Helyszín és információ: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum II. emeleti állandó kiállítás- „Fekete terem”,

7400 Kaposvár, Fő utca 10.,

Tel:82/314-011,

www.smmi.hu

 


 


 
Tourinform logo Kaposvár és a Zselic Vidéke TDM Egyesület EDEN - Kíváló Európai Desztinációk Cityebike
Jelen honlap tartalmáért a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület felelős.
Látogatók száma 2007.12.10. óta: 256994